Versenyszellem
Na az sose fogy el. Gondoltam ma nekivágok a Tour de Schwarzwaldnak. Úgyis verőfényes napot ígértek. Aha csak nem reggel 8kor (+3fok). Izé, az már 9 is volt. Kurva óraátállítás elcseszte a programot. Talmácsiról lemaradtam, de utólag jobb is. Viszont a MotoGP jól sikerült és végre Rossi is jól ment.
Szóval elindultam Jacque-al. 70-es 80-as évek, na nem a legnagyobb slágerek, Rennradok. A technika kicsit megkopott, de az érzés ott van benne:
Pár kilóméter után eszmélek, hejjj a kulacs otthon maradt. Meg a fejem is lefagy. Sebaj kemény vagyok, szikla vagyok. Az útvonal kellemes laza ötvenes (nézzed csak), asztfalton lókuki. Gondoltam előtte.
Mentem mendegéltem, az utat ismertem már. Lefele. Kocsival.
Felfele, bringával, másérzés... Volt benne egy 14km-es emelkedő, abban meg egy 7km 12%. Párszor átértékeltem az életem. Meg a nagy bringás körversenyeket. Mikor 3000m fölé hajtanak. De elég a 2000 is. Ez olyan 1000m volt. A tetején. 1 óra 20 perc alatt :) Elismerem, néha tolnom kellett. Mégse vagyok Armstrong. Be kell lássam.
Schwarzwald Hochstrassén (http://www.schwarzwald.com/hochstrasse/) igazi élménybringa, szintben, kurvasok R1200GS között... A hétvégén végleg elszabadultak a lóerők. Igaz mennek ők nulla fokban is.
Hüttében "ein kola bitte", hogy helyrejöjjön a folyadék- és energiaszintem. Meg mert láttam, hogy a nagyok is letolnak egy dobozzal a versenyen. És a Sipi megmagyarázta. Aztán folytattam. Talfahrt. Ami élvezetesebb lett volna nem korabeli patkófékekkel. Mert élénken élt bennem egy jelenet, amikor két úriember ráharapott a szalagkorlátra a TdF-on. De leértem.
Hazafele síkon egy 50+ bácsi simán elkerekezett mellettem. Hahhh, könnyű a modern technikával. Visszaértem, azóta is lazítom a lábam...